Kate Moss, topmodell

Nevezték már mindennek. Alig 14 éves, amikor felfedezik, de kezdettől fogva támadják.


Kate MossAz örök lázadó, az anti-modell, a 168 centis ikon

Nevezték már mindennek. Alig 14 éves, amikor felfedezik, de kezdettől fogva támadják. „Kokain gyermek”- nek becézik a Calvin Klein reklámok miatt, de kislányos külseje, vagy botrányos életvitele (alkohol, drog, dohány, zűrös pasik, leszbikusságról szóló pletykák) is rendszeres okot adnak a szitkozódásra. Egyetlen anyuka sem választaná gyermeke példaképének, pedig a felkérések és elismerések, a modellkarrierrel keresett álomvagyon, mind Kate Moss-t igazolják.



Az Év Modellje

A meztelenkedést "csak munkának" tituláló anyuka, Kate, aki Demi Moore után terhesen is a kamerák kereszttűzébe állt, ügyesen pózolta végig a huszadik századot. Dacára a Daily Mirror leleplező fotósorozatának, a ’90-es évek óta máig a legelismertebb, a legkeresettebb szupermodellek egyike. 2006-ban a Pirelli naptárról szikráztatja ránk hűvös, sokatmondó tekintetét, s még ezév novemberében - tudósítanak az októberi források - átveheti a brit divatvilág nívós, az Év Modellje díját. Tudhat valamit, amit mások, amit mi nem...

"Lelenc" születik

Katherina Moss 1974. január 16-án, Addiscombe-ban született, Croydon megye londoni önkormányzatú városában, Angliában. A 168 centiméteres, 49 kg-os szupermodell barna hajszínnel, kíváncsi, barna tekintettel látta meg a napvilágot. Tanulmányait a Ridgeway középiskolában kezdte meg, majd a Riddlesdown Főiskola padjait koptatta, mégsem tanulmányiról, szorgalmáról  vált nevezetessé, ahogy arról Fred Vermorel, Kate Moss életrajzírója is beszámol Addicted to Love Kate Moss (= Arra kárhoztatva, hogy szeressük Kate Moss-t) című könyvében.

A bájos Katherina egyetlen C fokozatú teljesítménnyel büszkélkedhetett tudományokból, az összes többi eredménye ennél jóval gyengécskébbre sikerült. Hogy némiképp javítson az összképen - a sportok területén azonban már akkor is kiemelkedett – jegyzi meg Vermorel. Hogy kosárlabdára vagy gimnasztikára céloz inkább, rejtve marad. A modellkarrier csírái őt is jobban foglalkoztatják.   1988-ban, alig 14 évesen Sarah Doukas a Storm Ügynökség alapítója fedezte fel Kate-et New Yorkban. Ügynök és modell a JFK repülőtéren találkoztak, az ifjú Moss a Bahamákról tért haza, ahol szüleivel töltötte az azévi vakációt. A családról máskülönben nem sok szó esik, egyetlen forrás sem tesz bővebb említést róluk. Talán, mert Kate túl korán szakadt ki a szülői ház óvó, féltő kötelékéből, korai indulásával megindítva az "aligkamaszlányok" tendenciózus modellé válási hullámát.   Mindössze 15 éves volt, amikor Corinne Day fekete-fehér fotósorozata készült a The Face magazinnak. Ifjú kora ellenére szép lassan a ’90-es évek anti-szupermodelljévé cseperedett, olyan szupermodellek kontrasztjaként találta meg helyét a divat könyörtelen világában, mint Claudia Schiffer, Cindy Crawford, vagy a színesbőrű Naomi Campbell, akik éppen magasságuk és a Moss-énál teltebb idomaik miatt váltak keresetté.   A The Face magazin címlapját és az ominózus fekete-fehér képsorozatot az 1993-as, nagy publicitást nyert Calvin Klein kampány követte. Többek között ez vezetett a Kate-re ragasztott "lelenc" külső bélyegéhez.   A cég azóta hallatlan népszerűségnek örvendő parfüm márkája, az Obsession meztelen pózolásai nemcsak pénzt és sikert hoztak a kezdő modellnek, de az egyre elmérgesedő pletykák táptalajául is szolgáltak Moss súlyát illetőleg. Még jó, hogy a tehetséget nem kilóra mérik! Moss még alig 170 cm-es magassága ellenére is elbájolta a divatvilágot, pályája elején járt s máris olyan elit modellházak kezdtek dolgozni vele, mint a Gucci, a Dolce & Gabbana, Louis Vuitton, Versace, Burberry, Chanel, Missoni, vagy épp David Yurman. 

Kampányok, tévé, anorexia

Moss a nagy itáliai, francia, amerikai és angol divattervezők kampányaiban szerepelt, Dior, Yves Saint-Laurent, Burberry, Rimmel és Bulgari versengtek kegyeiért. Kislányos vonásait olyan magazinok tették örökre feledhetetlenné, mint a francia Vogue (természetesen más, nemzetközi is verziói ezen újságnak, többek közt az első orosz számon is ő tündökölt), az Another Man, a Vanity Fair, a The Face és a W,  1998. áprilisában  pedig az ifjabb Kennedy által létrehozott George magazin borítóján csodálhattuk meg.

 

Huszonhárom alkalommal szerepelt a Vogue, tizenhétszer a W címlapján (egyik nevezetes számuk kilenc különböző címlaptervet tartalmaz). A 2003-as szeptemberi szám egyenesen odáig megy, hogy Moss-t tulajdon múzsájának nevezi. 300 címlappal a háta mögött harmadik, negyedik lehet a topmodellek sorában, a csúcstartó még mindig Claudia Schiffer, a maga 900 címlapfotójával. Kate-nek így sincs oka szégyenkeznie, a divatipar legismertebb fotográfusaival dolgozott együtt, olyanokkal mint Mario Testino, Mario Sorrenti, Steven Klein, de ott van a sorban a modelledzőnek becézett Peter L is.

2000-ben rövid időre feltűnt a Blackadder című komédiában, A Back and  Forth című epizódban Mariant, a cselédlányt alakította. Olyan hírességek oldalán mutatkozhatott be, mint Hugh Laurie, Rik Mayall, vagy Colin Firth (őt többek között a Brigitte Jones naplókból készült mozi adaptációkból idehaza is ismerhetjük) és Stephen Fry. Bár a ’80-as évek szupermodell dömpingje számára nem hozott szerencsét, Claudia Schiffer, Christy Turlington, Cindy Crawford, Naomi Campbell és Linda Evangelista ilyen szempontból megelőzték, a ’90-es évekre kivívta magának a jogot, hogy az évtized legsikeresebb és egyben legtöbbet vitatott modellévé legyen. (Ez idő tájt megközelítőleg tízezer dollárt keresett naponta.)

2002-ben áldott állapotba került, de ahogy azt sokan várták, ez sem okozott törést vagy kihagyást karrierjében. A terhes fotókat Lucien Freud készítette, Moss a portréhoz szemből pózolt, az egészet úgy állították be, mint egy teljesen meztelen, modernkori Madonna ábrázolást. A csak "Meztelen portré 2002"-nek is nevezett, közel életnagyságú műalkotás a lá Demi Moore, 6 és fél millió dollárért kelt el a világhíres Christie’s aukciós házban.

2003. márciusában Kate egy hosszabb lélegzetű interjút adott a Showstudio website-ján, amely mindenképp szokatlan húzásnak minősült részéről (köztudottan keveset ad interjút vagy nyilatkozik meg nyilvánosan). Nem kevesebbet állított, minthogy a média kipécézte őt, legfontosabb tárgyává téve rengeteget vitatott soványságát. "Benne volt a levegőben. Az egész botrány olyan testesebb lányoktól kapott lendületet, mint például Cindy Crawford. Az emberek szinte sokkot kaptak, hogy lássák,  hogy fest a valóságban az, akit a többiek csak ’a lelencnek’ kiáltottak ki. Mit mondhatnék? Hányszor kéne ismételjem, nem vagyok anorexiás? Bár lassan nemcsak az anorexiámmal fognak foglalkozni, de a tüdőrákommal is." – tette hozzá egy későbbi alkalommal a fanyar humorú szupermodell, aki nem mellesleg erős dohányos hírében áll.

Hál istennek munkaadóit nem igen kellett győzködnie! 2005. áprilisában indította el a Rimmel londoni sminkkampányát, melynek keretében Moss bőrruhában motorozta végig London városát. Ez a kissé szokatlan reklámötlet vezetett Roberto Cavalli reklámjához, és a W februári számában egy 20 oldalas fényképsorozathoz, amely görög istennőként ábrázolta a St. Barts-on vakációzó Moss-t. A W márciusi számának címlaplánya volt, az áprilisi számban pedig egy 15 oldalas fotómellékletben Marilyn Monroe-ként láthattuk viszont.

Az elismerés sem sokáig késett. 2005. júliusában az Amerikai Divattervezők Tanácsától megkapta a presztízzsel bíró Vogue/CFDA díjat, a divat világára gyakorolt befolyása miatt. A díjkiosztó gálán az "átváltozóművész" Moss a Dior-ház 2005-ös ősz/téli haute couture kollekciójából való, John Galliano tervezte, feledhetetlen ruhakölteményében pompázott.

Törékeny bájával nemcsak a divattervezőket ihlette meg, 2006-ban leplezték le a Szfinxet, az angol szobrász, Marc Quinn alkotását, mely Moss-t egy nyakatekert jógapózban ábrázolja. A pozíciót magát Quinn egy sokkal tapasztaltabb nőről mintázta, de a test, a kezek és a lábak Moss szabatos méretei után lettek formába öntve. Quinn Moss reprezentációja afféle eccehomo. Célja az volt – foglalta össze a művész -, hogy tükröt mutasson mindenkinek, íme, korunk "összecsomózott", kifacsart Vénusza!

2006 egyébként is gazdag esztendő volt, ez év áprilisában a Nikon kérte fel Kate-t, hogy legyen az új arca az új Coolpix S6 kamerának. És hogy teljes legyen a siker, a fotókon Moss a tőle már megszokott módon nem viselt semmit, kizárólag a nyakába akasztott kamerát.

Zene, könyv, művészetek

A szupermodellek tradícióját követve, Linda Evangelista, Helena Christensen után Kate is számos videóklipben szerepelt: Kowalski Primer Screamjében, a White Stripes "Nem tudom, mit kezdjek magammal" című slágerében, Johny Cash "Delia’s Gone"-jában, valamint Elton John "The Way You Look Tonight"-jában láthattuk viszont. A Primar Screamben (2003-as verzió: The Velvet Morning) és a Babyshambles-ben vokálozott is. Végül is Kate vitte el a pálmát, a legtöbb videoklippben való szereplésért még díjat is kapott. A könyvkiadás terén is egyedülállót alkotott, a nevével fémjelzett The Kate Moss Story, nem más, mint egy róla szóló fotógyűjtemény kedvenc képsorozataiból összeállítva.

A botrányhősnő

Moss ’98-ban vonult be először a pszichiátriai klinikára, mert saját bevallása szerint is kiégett, "végkimerülésben" szenvedett. Később bevallotta, igen gyakran fogyasztott alkoholt, mielőtt a kifutókra lépett volna, de tagadta, hogy köze lenne bármilyen keményebb szerhez. Az elmarasztaló híresztelések ugyanis ilyesmiről beszéltek, míg más források azt nyilvánították ki, depresszióban szenved, amiért szakított barátjával, a színész Johnny Depp-pel. (Négy évig tartó kapcsolatukat sem lehetett békés időszaknak nevezni, a sajtó a közös bulizásoktól volt hangos, többek közt szétvert elnöki lakosztályról cikkeztek a tudósítók.)

Így vagy úgy, az angol bulvársajtónak és a felbérelt paparazziknak gyakran vált célpontjává, valószínűleg azért, mert ő maga sosem adott interjút. Az angol Sunday Mirror azt hangoztatta, hogy Moss évekkel korábban kómába esett Spanyolországban kokain túladagolás miatt. 2005-ben pedig állítólagos leszbikus kapcsolatát firtatták, amelyet legjobb barátnőjével, a divattervező és színésznő Sadie Frosttal (aki nem mellesleg, Kate lányának, a Jefferson Hacktől 2002. szeptember 29-én született Lila Gracenek a keresztanyja) folytatott volna. Állítólag nemcsak Sadie, de akkori férje, Jud Lowe is részese volt a szexuális kalandoknak. Kate-et később egy leszbikus háromszög résztvevőjeként ábrázolták, Sadie Frost mellé az angol tévésztár Davinia Taylor lépett be harmadiknak.

De kisebb malőrök is megihlették a kellő ambícióval  megáldott újságírókat. 2006. májusában például a Daily Mail jelentése szerint Mossnak jól látható zúzódás volt az arcán, amely feltételezhetőleg akkor keletkezett, amikor megpróbált behatolni exbarátja, Pete Doherty otthonába, arra hivatkozva, hogy "azonnali tussolásra" van szüksége. "Azóta Moss csak vastagkeretes napszemüvegben hagyja el a lakását, amely többé-kevésbé eltakarja a zúzódást." - írta a bulvárlap.

Kokain

A brit újságok - különösen a Daily Mirror - folyamatosan Moss állítólagos droghasználatáról cikkeztek, miközben ő folyamatosan tagadta a vádakat, interjúiban "nevetséges dolgoknak" nevezve azokat. 2005. szeptember 15-én a Daily Mirror címlapján hozta a számos fotóval alátámasztott sztorit: Kate Moss kokaint szippantott fel egy Babysembles korong stúdiófelvételén. A fotók tanúsága szerint Kate egy 5 dolláros segítségével 5 csík kokaint "nyelt le" alig 40 perc alatt. Akkori partnere, Pete Doherty, a banda énekese és szövegírója azt állította, hogy a zenekar menedzsere, James Mullord adta el az újságnak a képeket, több mint 150.000 fontért...

Moss a publikáció után rövid időn belül számos modellszerződését elveszítette. 2005. szeptember 20-án a svéd H&M divatkereskedés, amely korábban felkérte, hogy szerepeljen az őszi kampányában (a divatos holmikat máskülönben Moss legjobb barátnője, a "Beatles-lány", Stella McCartney tervezte), kihirdette, hogy kirúgta Moss-t a drogbotránya miatt. Kate négymilliót bukott az üzleten. Egy évvel később a Chanel-ház is bejelentette, hogy nem újítja meg Moss-szal az idén októberben lejáró szerződését, bár sietve hozzátette, hogy döntésének semmi köze a drogbotrányhoz. Ezekután pedig a Burberry is úgy határozott, hogy nincs szüksége Moss-ra.

A bűnbánó kisasszony - minekutána megszabadult a tiltott szerektől - gyorsan kiadott egy bocsánatkérést tartalmazó iratot: "Felelősséggel tartozom a tetteimért. Elismerem, hogy számos személlyel alakult ki konfliktusom, és most már épp itt az ideje annak, hogy lépéseket tegyek a kapcsolataim rendezéséért." – vallotta. "Bocsánatot kérek mindenkitől, akit cserben hagytam, bocsánatot kérek a viselkedésemért, amely rosszul érintette a családomat, sértette a barátaimat, a munkatársaimat és az üzletfeleimet."

Azért vannak a jó barátok...

Ebben a konfliktusoktól terhes időszakban Moss azért továbbra is feltűnt a Dior kampányaiban. Ő volt a W 2005. novemberi címlaplánya, mi több, a belső oldalakon is többoldalas fotósorozattal szerepelt. A barátok és a támogatók továbbra is védték: a hisztijeiről ismert Naomi Campbell, az acélos tekintetű, dán szépség, Helena Christensen, a francia színésznő, Catherine Deneuve, Kate exe, Johnny Depp és a divattervező Alexander McQuenn mind kiálltak mellette. Mcquenn védelme különösen emlékezetesre sikerült: egy a divatbemutatók után szokásos kivonulása alkalmával "Szeretünk Kate" feliratú pólót viselt. Stella Vine művésznő szintén támogatta Kate-et: az által festett Moss portrét már az incidens alatt kiállították, még a sajtóban is megjelent.

Moss 2005. októberében sikeres drogelvonó kezelésen esett át, majd egy hónappal később szakított Doherty-vel, mert a férfi a drogrehabilitációs program befejezte előtt hagyta el az arizóniai Meadows klinikát. Doherty szerint azonban a szakításnak egészen más okai voltak: "Azért hagyott el, mert nem tudom megvenni neki a gyémántjait és egyébként is túl kicsi a férfiasságom." – nyilatkozta a szabadszájú punkénekes a The Sun magazinnak.

Visszatérés

Moss visszatérése a néhány hónappal ezelőtti kokainbotrány után nem is lehetne látványosabb. A nagy tisztázásra 2006. január 5-én került sor, amikor is a brit rendőrség felszólította az amerikában tartózkodó Moss-t, hogy sürgősen térjen vissza Angliába, és válaszoljon az incidenssel kapcsolatos kérdéseikre. A következő napon a Daily Mirror már azt jelentette, hogy Moss megérkezett szülőhazájába, és már le is tartóztatták droghasználat miatt. A valóság persze ezúttal is másképp festett.

Moss-t ügyvédje jelenlétében hallgatták ki 2006 január 31-én. A topmodell nem vállalta a beismerést, és nem is csukták le, mert az állítólagos droghasználatról készült fotók nem számítanak bizonyítéknak a brit bíróságokon. Így aztán 2006 június 16-án a brit rendőrség bizonyíték hiányában végleg elejtette a vádakat.

Kate tehát végül győztesen került ki a pereskedésből, és folytathatta modellkarrierjét. Érvényes szerződései a 2006/07 ősz/téli szezonra, abc sorrendben: Agent Provocateur, Belstaff, Beymen, Bulgari, Burberry, Calvin Klein Jeans, Chanel, David Yurman, Dior, Longchamp, Louis Vuitton, Mia Shvili, Nikon, Rimmel (Budapestet teleplakátolták már vele), Roberto Cavalli, Stella McCartney, Versace, Virgin Mobile.

De Moss nem éri be ennyivel, be kíván lépni a divattervezők körébe is. Első kollekcióját a brit Topshopnál tervezi majd kismamák részére. Így aztán előfordulhat, hogy nemsokára a saját maga tervezte ruhákat fogja hordani, hiszen férjhez menni készül: ha minden igaz Ibizán kel egybe a korábban már egyszer lapátra tett Pete Doherty rockzenésszel (aki jelenleg a The Libertines frontembere), akivel  mihamarabb családot szeretnének. Anyagi okok biztos nem állnak útjukba, Kate ma több pénzt keres, mint bármikor a botránya előtt. 2006-os keresete meghaladta a 30 millió fontot, a Forbes magazin felmérése szerint a jelen év legjobban fizetett modellje volt.

Díjzápor

Kate rengeteg díjat kapott a kitűnő stílusáért, beleértve azt a fentebb már említett Amerikai Divattervezők Tanácsának díját, melyet a divatvilágra gyakorolt hatásáért zsebelhetet be. De kapott egy helyet a Vanity Fair legjobban öltözöttek nemzetközi listáján is (a 2006-os szeptemberi szám címlapján is ő szerepelt).

2005 februárjában a brit Glamour, a Vogue-hoz hasonlóan a világ legjobban öltözött nőjévé választotta. ’95-ben az "Év Divatszemélyisége" volt és ’96-ban "Az Év Modelljének" járó elismerést vehette át a VH1-tól. 30 évesen, az Arena Magazin olvasói szavazatok alapján minden idők legszexisebb nőjének kiáltotta ki, és egyúttal őt tette a 150. számának címlapjára, hiszen ez volt a szavazás kiírásának oka. A Chanel 5 közvéleménykutatásán, melyet a divatvilág mozgatói és a topmodellek közt végeztek, Kate-et választották a világ legnagyszerűbb szupermodelljének.

Moss saját bevallása szerint gyakran merít a zenéből, azon belül is a rock and rollból. Tisztelet övezi, ami hitelessé teszi a személyét, és ez adja az alapot ahhoz, hogy számos trend elindítójává váljon. Jelenleg ő népszerűsíti az Ugg Australia csizmáit és a Balenciaga táskáit is.

Moss kisasszony egyébként vegetáriánus, nem szeret mosolyogni, parányi, szív alakú tetoválást visel a karján. Három modellügynökséggel van szerződése a világ három pontján (New York: IMG models; Párizs: Marylin; London: Storm), és hamarosan együtt forgat majd Johnny Depp-pel.

Nem mellesleg azt is komolyan fontolgatja, hogy megjavul. 2006 márciusában a Female First életmódmagazin meginterjúvolta Moss-t, igaz-e, hogy áttért a buddhista vallásra, miután rehabilitációja során olvasott annak filozófiájáról.

Az angol Grazzia Magazinnal egyetértésben pedig arról elmélkedett Kate, hogy jótékonykodni fog és önkéntes munkát vállal majd, mert szeretne jó karmát építeni magának. Mit tehetnénk mást, mint hogy szurkolunk neki!   Fotók Kate Moss-ról
Írta: MZ , Dátum: 2006-10-27






ALMAF